Project Description

Az Országház előterében, az Alkotmány utca torkolatában készült el az Összetartozás Emlékhelye a Trianoni békediktátum 100. évfordulójára. A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12.485 településnevét vésték.

Minden egyes név egy-egy különálló gránittéglán jelenik meg, a három különböző téglaméret a település – az 1913-as, Trianon előtti utolsó statisztikai összeírás szerinti – lélekszámát tükrözi. A településméret efféle megjelenítésén túl semmilyen egyéb különbségtétel nem történik: határon inneni és túli, magyar többségű vagy magyar lakosság nélküli települések egyformán, összekeverve, véletlenszerű elrendezésben lelhetők fel.

A sétány a Honvéd utca kereszteződésénél eléri az ötméteres mélységet. Itt van az emlékhely szíve, egy körüljárható, hatalmas, hét szegmensből álló, meghasadt gránittömb, közepén égő öröklánggal, amely a szegmensek közötti réseken keresztül látható.

A talajszint alatti kialakítás elsődleges oka ugyan – Steindl útmutatását követve – az Országházra való rálátás zavartalanságának biztosítása volt, de a sétány „zsákutcás” kialakítása tudatosan hívja meg a temetés-feltámadás gondolatot. A településnevek ezreivel való szembesülés az erre érzékeny közönség számára átélhetővé teszi Magyarország egykor volt nagyságát.

A FELADAT

Az örökmécses gázégőjének időszakos karabantartásához szükséges biztonságtechnikai rendszerek kiépítése. Biztonságos bejutást kellett kiépíteni a karbantartók számára, valamint egy esetleges vészhelyzet során az önerőből kijutni képtelen személyek felszínrehozatalának és mentési tervének teljes elkészítése. A mentéshez felvonuló szakszemélyzet biztosításának helyszíni előkészítése oly módon, hogy az emlékhely tervek szerinti kivitelezése során a biztosító rendszerek a laikus szemlélő számára láthatatlanok legyenek. A beépített elemeknek az emlékhely környezetébe illő színű és jellegűnek kellettek lennie.

A MEGOLDÁS

Gránitból készült emlékmű fedlapba süllyesztett kikötési pontok kerültek beépítésre. Ezeket a pontokat rozsdamentes védősapkákkal láttuk el, amelyek színe megegyezik a gránit kövezés színével. A mentés során alkalmazott egyéni védőfelszerelések, valamint a sérültek kiemelésére alkalmazható háromlábú állvány leszállítását is cégünk végezte. A beépített elemek és a leszállított védőfelszerelések biztonságos használatához  //ŐRSÉG?// számára teljes mentési protokollról képzést tartottunk.

4 darab rejtett kikötési pont
4 óra hosszú képzés
Elsőosztályú kivitelezés

GALÉRIA